Mindennapi kenyerünk

Bár ez nem egy gasztroblog, de mivel a kerti munkát még nem lehet igazán elkezdeni, ezért inkább bent aktivizálja magát az ember, sütünk-főzünk, és még a kenyérsütésre is jut idő. A későbbiekben pedig remélem, hogy a friss zöldségeinkből is lesz majd egy-egy recept ötletünk, de a blog profilja azért nem ez lesz.

A  kenyérsütés úgy egy éve kezdődött nálunk, mikor már nagyon kezdtük unni, hogy a bolti kenyerek 1 nap alatt ehetetlenné válnak, de kidobni mégis nehezemre esett, mert úgy nőttem fel, hogy kenyeret bizony nem dobunk ki, ha már nagyon száraz volt, akkor is félretettük, rendesen kiszárítottuk, és vittük a  nagyihoz, aki készített belőle prézlit.

Aztán barátaink tanácsára (akik már jó ideje csak saját kenyeret ettek) beruháztunk egy kenyérsütő gépbe.  Megkezdtük a receptvadászatot, és hamarosan sikerült kikísérletezni a kedvenc gépi kenyeret. Mert hiába a receptek, azért bizony minden gép más, és persze a lisztek sem egyformák, szóval ki kellett tapasztalni.

Az viszont engem kezdettől zavart, hogy én bizony szeretem a kenyér ropogós héját, és valahogy a klasszikus formáját is, a gépi kenyér meg ugyan kicsit ropogós, de héja, az nem az igazi, még ha a belseje puha, és napok múlva is élvezhető ízű is, a héja hamar megpuhul, és az egész kenyér olyan durván szögletes. Így elkezdtem tovább keresgélni, és az első Stahl Judit szakácskönyvben (Enni jó) rá is leltem két kenyérreceptre, melyek a honlapján is elérhetőek:

http://www.stahl.hu/hu/recept/egyeb/Rozsos-dios_kenyer

http://www.stahl.hu/hu/recept/egyeb/Rozmaringos-olajbogyos_kenyer) 

Mindkettő rögtön megtetszett, bár a fűszerezést mindkettőnél kicsit újragondoltam, az első próbálkozások rögtön sikerre vezettek,  nagyon finomak lettek.

Judit receptjei kézi robotgépes dagasztással dolgoznak, de sajnos az én kis gépem már 3 perc után égett szagokat áraszt, 5 után meg leáll, hiába kéne 10-ig bírnia, így a receptben előírt 6-7 perces munka nekem sosem jött össze. Pedig a dagasztás a kenyér lelke. Így aztán újra előtérbe került kenyérsütő, de immár csak a dagasztásra, amint a karok leállnak, már ki is veszem, és megy meleg helyre kelni, és onnantól követem az eredeti receptet tovább. Illetve annyiban azért kicsit igazítottam rajtuk, hogy mivel a rozmaringot kenyérben kevésbé szeretjük, így az oreganóra cserélődött, a diós-rozsos pedig inkább lenmagos lett, mivel férjem nem szereti a diót, és a köménymagot is száműztük belőle, mert azt egyikünk sem kedveli, de így is fenséges lett, és újabban 2-3 naponta kenyeret sütünk, így tényleg ez lett a mindennapi kenyerünk:

Szerintem érdemes kipróbálni, mert ha nem is kezdőknek, de sütésben kicsit már jártasabbaknak nagyon egyszerűen elkészíthető, és amikor sül,  fenséges illatok töltik be a házat. Ennél már csak akkor lesz finomabb kenyerünk, ha egyszer sikerül megépíteni nagy álmunkat, a kemencét, de erről majd később. Addig is jó kenyérsütést!

Keressük a helyit!

Keresd a helyit címen indult országos kampány, és bár még nem sok adat érhető el az adatbázisban (http://keresdahelyitkampany.hu/), én őszintén remélem, hogy ez egy sikeres kezdeményezés lesz.

Kistelepülésen élek, sajnos azonban mégsincs piacunk, így a közeli megyeszékhelyre szoktam bejárni, ahol néha találkozom is itteni nénikkel, akik ott árulnak, mivel nálunk nincs se piac, se kereslet. Illetve szerintem ez utóbbi lenne, ha feléledne a piac, de valahogy kevesen hisznek ebben. Talán ez az országos kampány, és a most meghirdetett vidékfejlesztési stratégia lehetőséget ad arra, hogy újra legyen piacunk. Szerencsére az önkormányzatban megvan rá az akarat, reméljük, hogy források/pályázatok is lesznek a stratégia céljaihoz rendelve.

Persze sokan vannak úgy, hogy aki tudja, megtermeli magának, a többieknek meg biztos jó a hipermarketek  vagy manapság inkább a diszkontok gyér választéka. Mert míg 20-30 éve valóban szinte minden kertes házban élő megtermelte, amit tudott, manapság már tényleg csak azok teszik meg, akik hozzászoktak, értenek hozzá, vagy felmérték, hogy olcsóbb, egészségesebb. Csak a saját utcánkból kiindulva, a 20 telekből talán 3-on van komolyabb vetemény, a többin pedig egyébként gyönyörű díszkertek. Igaz, vannak klasszikusabb utcák is, ahol még jellemző a régi tagolás, elől szép díszkert, a ház mögött gazdasági udvar, leghátul pedig gazdag veteményes. Az újonnan épült részeken azonban már ennek nyoma sincs, csak csodás gyepek, gyönyörű virágok, rózsabokrok és persze a rengeteg tuja, sövénynek. Talán kell újabb 20-30 év, és visszatérünk a gyökerekhez, bár kisgyerekes, kertes házban lakó ismerőseim körében azért egyre terjed a veteményezés. Felelős szülőként igyekszik az ember minél jobbat adni a gyermekének. Mi is akkor ültettünk először répát, miután kislányom megszületett, és pont nyárra kellett elkezdenünk a hozzátáplálást, jó volt olyat adni, amit mi termeltünk meg. A gyerekek pedig igazán tudják élvezni a kerti munkákat, persze nyilván nem a végeérhetetlen kapálást, de pl. saját kis kannával locsolni, magokat szórni, paradicsomot leszedni, mind izgalmas játék. És talán ezen nevelkedve nekik már nem úttörő hobbi, hanem természetes lesz a saját veteményeskert, akár a teraszon is, néhány dézsában.

Titkon azt is remélem, hogy a háztáji, minőségi zöldségtermelés lesz a következő olyan divat, mint amilyen most a gasztroforradalom. Akár ez utóbbihoz kapcsolódva is, hiszen az igazi "gasztrománok" hamar rájönnek arra, hogy jót főzni csak igazán jó alapanyagokból lehet, azt pedig itthon manapság egyre nehezebb beszerezni, és a nagy része annak is import. 

Azt hiszem, ebben a már hivatkozott River Cottage-ot megálmodó Hugh Fearnley-Whittingstall egy nagy úttörő, és Angliában már virágzó mozgalmat épített fel, remélem lassan itthon is kialakul valami hasonló.

Az enyhe tél ajándéka

Mindenhol azt halljuk, hogy ez az enyhe tél bizony nem jó, hiszen áttelelnek a kártevők, és majd tavasszal/nyáron érezni fogjuk ennek hátrányait. Ezt nem is vitatom, bár azért igyekszem inkább optimistán szemlélni a helyzetet, hiszen azt is olvastam épp ma, hogy ha még jön 2-3 fagyos hét, akkor  helyreállhat a szokásos rend. Ha pedig mégsem, akkor tényleg nehezebb dolgunk lesz, rögtön így elsőre, de vállaljuk a kihívást!

Azt pedig nem tagadhatom, hogy én örülök is az enyhe télnek. Talán mert nyáron születtem, és mert kétszer volt már alkalmam tél közepén megjárni Rómát, valahogy úgy érzem, nekem annyi bőven elég lenne a télből, ami a rómaiknak jut: minden szép zöldben tündököl a napsütésben, valahogy így:

Ami miatt pedig most a legjobban örülök, hogy egyik legkedvesebb növényem, a rozmaring jelenleg úgy néz ki, hogy vígan áttelel. Tudom jobban kéne vigyázni rá, és takargatni, védeni illene, de ősszel nem volt erre kapacitásunk, és hát önző módon úgy voltunk vele, hogy tavaly is elfagyott ugyan a nagy része, és nagyjából egy ágának az 5-10 centis részét lehetett csak tavasszal meghagyni, és mégis ilyen szép lett, akkor biztos idén is bírni fogja. Persze nyilván leginkább ez az idő kedvez neki.

A kakukkfű már nem ennyire lelkes, pedig ő elvileg fagytűrő fajta lenne, most mégsem néz ki olyan biztatóan, de tavasszal reméljük ő is visszanyeri pompáját.

Kezdetek

2012 végre a kertünk éve lesz!

Nem új az elhatározás ez, több évben is felmerült már, de aztán valahogy elmúlt a lelkesedés, ezért arra gondoltam, hogy kezdő lépéseinket egy blogban is megörökítem, talán ez számunkra (és akár másoknak) is ösztönző lesz.

Lassan 5 éve tettük át székhelyünket a fővárosból egy fejér megyei település Kert utcájába (mert ez egy valódi cím), de mind kiskerti, mind dísznövényes próbálkozásaink eddig elég szerényen alakultak. Igaz, nem vagyunk épp hozzáértők, hiszen a fővárosból nem épp kiskerti környezetből jöttünk. Nagymamámnak ugyan komoly háztájija volt Pesterzsébeten, és azok az ízek mozgatnak máig, amikor minden évben elhatározom, hogy paradicsom, az biztos lesz, mert a sajátban valahogy tényleg érzem a napfény ízét. Persze erős a zsenge borsó és répa emléke is, de a borsóval való eddigi egyetlen próbálkozásunk nagyon szerény eredményt és azt a következtetést hozta, hogy a belefektetett energia és az ellocsolt víz mennyisége alapján sokkal olcsóbb és stresszmentesebb a mirelit verzió:(.

Szóval az eredmények eddig elkerültek, de idén kicsi komolyabban vágunk neki a dolognak, először egy kis termőföld frissítéssel, alapos tervezéssel, hozzáértő barátok és ismerősök bevonásával, így bízunk a sikerben. Nagy példaképem a River Cottage (http://www.rivercottage.net/), persze nyilván mi sokkal kisebb léptékben tervezzük művelni, de ha Hugh-t nézem, mindig lelkesebb leszek.

Kiindulási területünk a garázs melletti rész, előtérben pedig az eddig legjobb paradicsomtermés a lejtő szélén. Nem épp egy veteményeskert, mégis itt érezték magukat a legjobban. Persze ezek pont akkor értek be, amikor nászútra indultunk, így elég szentségtörő módon Olaszországnak egy nagy rekesz paradicsommal vágtunk neki, mert nem volt szívem otthagyni, de végül jól is jött, mert bár imádtunk kint minden kaját, és a paradicsomuk tényleg finom volt a szószokban, de nyersen a hazai volt az igazi. Ha pedig paradicsom, és a nászút orientációjából már sejthetően olasz konyha-szeretet, akkor nem maradhat el az eddigi legszebb bazsalikom termés sem.