A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 8., szombat

Nálunk még tombol a nyár…


ugyanis volt egy kis eső szerdán, de csak kb  fél óráig, majd másfél napig fűjt erős, hűvös szél, aztán ma megint csak verőfény és szárazság. Persze jó ez a szeptemberi nyár, de már a fű is lassan mindenhol kiszárad…

Augusztusban nem jutottam ide, hogy írjak, mert kicsit rohanósra sikerült, sok programunk volt, és néha nem is tudtam mindent rendesen kiélvezni, mert folyamatosan másnapra kellett főzni, készülődni, előre csomagolni, de jó volt, mert eljutottunk még pár napra nyaralni, részt vehettem a tisztavatáson (sógorom hadnagy lett) és párszor még strandoltunk is a környéken, így egész jól kibírtuk a hőséget.



A veteményesről ez azonban sajnos nem mondható el. Érdekes módon a paradicsom is kicsit csalódás lett, ugyanis hiába locsoltam, nagyon későn kezdett csak érni, és akkor se sok. Pedig Bálint Gazda szerint egy négy fős családnak néhány tő paradicsom is elég, mi csak férjemmel esszük egyelőre, mégis hiába van vagy 15 tő, mégis épp csak annyi jut, amit vacsihoz megeszünk, befőzésről, aszalásról csak álmodozunk. Pedig több félét vettem, korait is, mégse érett be korábban.  Júliusban a 2 tő paprika roskadozott a terméstől, és nem volt hozzá pár szemparadicsom egy lecsóhoz. A legjobban persze az ismerősöktől kapottak néznek ki még a rekordszárazság után is, mondtam is nekik, hogy jövőre is kérek, mert bár jó sokszor kellett kötözgetni a nagy szelek után, de megérte, mert nagyon finomak ezek a körte formájú kis bogyók.



Ezek pedig a magról vetett kísérleti példányaim, elég kis nyamvadtak, nem hittem volna, hogy egyáltalán lesz rajtuk bármi (a zacskó szerint egy tövön több száz (!) szem várható ládás nevelésben), de az a pár szemecske nagyon fincsiJ.


A paprika viszont amilyen jó volt júliusban, annyira gyötrődik azóta, már nem is nőnek és az ízük se emlékeztet a régire, pedig úgy örültem, hogy ennyit terem, de úgy látszik a második terméshullám nem  az igazi.

A cukkinik egy időben irtóra mentek, de a szárazság őket is kikezdte, most már csak elvétve akad egy-egy, próbáltam befőzni, de nem lehet, csak valami savassal  (paradicsommal vagy savanyúságnak), mert magában eltéve hiába dunsztoltam serényen, mégis megromlott.

A júliusi földibolha vész után a következő ruccolatermést is megették, egy pár napig tudtam élvezni a friss leveleket, de aztán jött a támadás, és bár lefújtam hamar, csak remélni tudom, hogy a télre vetett fekete retek frissen kibújt levélkéire már nem jutottak el.

A répák  egycseppkerthez hasonlóan nálunk is úgy be vannak állva a földbe, hogy csak annyit tudok belőle kiszedni, ami a lányomnak elég egy levesbe, mert neki néha főzök külön, nagy leveses, legalább ő egyen vegyszermentesetJ. De vetettem újat is még ládába, hogy amikor már a fiatalúr is ehet, akkor még neki is legyen, remélem nem jön túl korán a tél, és még beérik addigra. 

Vetettem még madársalátát is, ez már idén a 2. próbálkozás, az első nem kelt ki, valami vacak mag lehetett, a mostani egyelőre elég biztató, ha már rukkola nincs, remélem ebből még lesz egy kis saláta. De a rukkolát sem adom fel, de kintre már nem vetek, viszont próbálkozni fogok bent cserépben, hátha sikerül. A fűszernövények nem mentek bent, de talán ez sikerül.

új répácskák

madársaláta kezdemények



2012. június 16., szombat

A gyümölcs kérdés

Családunkban legendás, hogy gyerekként mennyire nem szerettem a gyümölcsöt. Ez igazából felnőttkoromra sem javult sokat, van néhány azért amit megeszek (eper, őszibarack, málna, banán, cseresznye), de alapvetően nem szeretem őket. Még az almát sem, amin általában mindenki ledöbben, de nem tehetek róla, nem szeretem, csak almás pitében, és újabban almás muffinban (ebben nem is érezni az almát, mert reszelve van, és sütés közben szint el is tűnik a tésztában:).
Amikor ideköltöztünk, gyümölcsfát nem is terveztünk, merthogy férjem hasonlóan nem gyümölcsevő, aztán egyszer egy barkácsáruházban ősz végén nagyon akciósan megláttunk egy meggy csemetét, és mivel a meggyet sütiben azért szeretjük, gondoltuk, egy próbát megér, főleg mert azt mondták hogy metszeni sem nagyon kell, és önbeporzó fajta.
El is ültettük nyomban, és szerencsére jól érzi magát, mert első évben ugyan még semmi sem volt rajta, tavaly már volt néhány virág és 5 szem borzasztó savanyú meggy is, idén viszont már egy egész tányérnyi termett (túltélte azt a kemény húsvéti fagyot is), és már nem is olyan savanyú. Kislányom odavan érte, már féléretten eszegetett, persze csak a fáról. Ez tavaly is így volt a szomszéd cseresznyefájával és a másik szomszéd málnabokraival azokról vidáman szemezgetett, de ha vettem, az bizony nem kellett. Így arra jutottunk, hogy ősszel beruházunk még egy-két fára. Egy cseresznyére, mert azt még szeretjük is, és talán egy sárgabarackra, mert bár azt annyira nem esszük meg, de a lekvár abból az igazi.
Az idei meggytermést megünnepelendő, rögtön sütöttem egy klasszikus meggyes piskótát, igazi jó falusi tojásból, azért is lett ilyen szép sárga.




A veteményes is szépen alakul, jót tettek a múlt heti esők, az elmúlt két nap melege pedig beindította a cukkiniket, és már nemcsak virágok, de néhány gyönyörű példány is van rajta. Kellenek is, mert múltkor ingyen kaptam a tejet, cserébe néhány beígért cukkiniért:).



A borsót viszont idejekorán le kellett szedni, mert nagyon betetvesedett. Szerencsére már nagyjából érett volt, így gyorsan kiszedtük, mielőtt a tetvek másra is átterjednek. Még tervezek egy másodvetést, remélem azzal nem járunk így.

Salátát is vetettünk még, most jégsalátával próbálkozunk, hátha jobban beválik, mint a május királya. A retek és ruccola másodvetés is nagyon szépen alakul. bár a salátával megint nem sikerült összehangolni, így a ruccola előbb lesz jó, mint a jégsaláta, de még maradt egy kis ruccola mag, így még vetek később is, talán sikerül egyszer összehozni:).



A néhány túlélő karalábé még mindig a „biztató” szakaszban vannak, és a zellerek is reményteljesek (ezeket palántaként vettük, és kiültetés után alaposan lekókadtak).


A petrezselyem viszont még sosem volt ilyen szép, jövőre talán már az újkrumpli is a kertből lesz hozzá.



2012. május 10., csütörtök

Ruccola

Idei első sikernövényünk egyértelműen a ruccola! Na jó, a retek és az újhagyma is jó lett, de a retket más is megkóstolgatta a föld alatt:(, az újhagyma meg kicsit csípősebb, mint szeretem, a ruccola termés viszont csodás. Míg pár hete még sóskának néztek ki, mostanra szépen megnyúltak a levélkék, így már nemcsak ízében, hanem külsejében is valóban ruccolának néz ki.

A gyönyörű termés persze rögtön felvetette a kérdést, hogy vajon mit csináljunk belőle. Mert bár hébe-hóba szoktunk salátákat enni, azért nincs túl nagy repertoárunk ebben a témában. Az utóbbi napokban két kedvencünk lett, a ruccolás-paradicsomos tészta, és egy egyszerű mozzarellás saláta.

A paradicsomos tészta igazából férjem specialitása, amilyen egyszerű étel, olyan nehéz igazán jól elkészíteni, ugyanis nekem sosem sikerül olyan jól, mint neki. A recept is elég esetleges, mert néha ebbe is kerül mozzarella, vagy parmezán, ha épp van itthon.

Hozzávalók 2 főre:
3-4 gerezd fokhagyma
1 kicsi konzerv/kb. 3 evőkanál sűrített paradicsom
olívaolaj
só, bors
oreganó, és ha van itthon, akkor jó sok bazsalikom is
egy marék ruccola
250 g spagetti

A tésztát a csomagoláson írtak szerint (illetve ki hogy szereti, leginkább érzés szerint) kifőzzük. Közben olívaolajon megpirítjuk az aprított foghagymát, hozzáadjuk a paradicsomot, a fűszereket, és kevés vízzel sűrű szószt főzünk (pár perc). Ha a tészta kész, akkor gyorsan beleforgatjuk a szószba, és hozzáadjuk a ruccolát is, ami így a tészta melegétől kicsit szintén megfő, és remek plusz ízt ad az ételnek.



A saláta csak egy próbálkozás volt, kinéztem a fűszerkertbe, és láttam, hogy már kezd felmagosodni a ruccola, ideje lenne most már megenni, főleg, hogy a fejes saláták között is akadt olyan, amit már ehetőnek tituláltam, így körülnéztem,a kamrában, mivel lehetne ezeket salátavacsorává varázsolni. 


Találtam egy kis bacont, egy 125 g-os mozzarellát, és némi 2 napos bolti kenyeret (szülés okán felmentést adtam magamnak pár napra a kenyérsütés alól), ami csak pirított kenyérkockának volt már alkalmas. Először megpirítottam a bacont egy kis olívaolajon, amibe tettem egy pici gerezd fokhagymát, majd a bacon maradék zsiradékján megpirítottam a kenyérkockákat is. Mikor ez is megvolt, szépen összekevertem mindent (a mozzarellát kis falatokra vágtam, jó lett volna még egy kis olajbogyó is bele:), és meglocsoltam kevés olívaolajjal. Nagyon finom lett. Ma valószínűleg mozzarella helyett tojással fogunk újra ilyet enni.


Végül, hogy a retkek és hagymák se sértődjenek meg, íme a legszebb darabok.




2012. március 17., szombat

Lendületben

A jó idő beköszöntével lendületbe jöttem. Múlt szombaton kezdtem, akkor kislányommal ültettünk egy kis retket, petrezselymet és salátát. Mivel ő, 2,5 évesként még nem híve az egyenletes szórásnak és az óvatos öntözésnek, inkább csak az ötletszerűségnek:))), ezért nem tudom, mennyi marad meg belőle, de majd meglátjuk. Mindenesetre borzasztóan élvezte.

Aztán a szeles idő és egy kis betegség bent tartott minket egész héten, így csak tegnap tudtunk újra kimenni. Viszont a hihetetlen melegben rögtön el is ültettem néhány sor dughagymát, és néhány karalábét is. Ez utóbbinak ugyan a zacskója azt írta, hogy rögtön szabad földbe ültethető, de mivel mindenhol azt olvastam, hogy a karalábét palántázni kell, ezért inkább nem kockáztattam. És hogy a fűszerkert meg is teljen, elszórtam még egy sor ruccolát is. Ezt nagyon szeretjük, de eddigi egyetlen próbálkozásunk nem járt sikerrel, mert ugyan gyönyörűen kikelt és nagyon szép növényke lett, de az íze iszonyatosan erős volt, és emiatt nem volt élvezhető. Most másik fajta magot vettem, remélem ez enyhébb lesz. 
Zsályát szerettem volna még a fűszerkertbe, de sehol sem találtam. Igaz, barkácsáruházba még nem jutottam el, ott néha tavasszal van ígéretes választék fűszernövény palántákból, bár zsályát tavaly se találtam, de minden évben reménykedem. Talán az óbudai piacon, ahol egyszer egy nagyon jó görög bazsalikomot vettem, akadna ez is, de oda mostanában biztos nem jutok el, talán Apukámmal vetetek majd.


A paradicsompalánta nevelés ötletét már majdnem feladtam, mikor is rátaláltam erre az oldalra, ahol olyan profi összefoglaló van a témában, hogy a tavaly ismerőstől kapott maggal mégis megpróbálkozom, mert annyira finom volt a termés, hogy ennyit megér:

Mindemellett azért palántákat is fogunk venni, mert paradicsomból sosem elég, és jobb, ha van több fajta is, mert eddig minden évben volt olyan, amiből a sokat ígérő palánta ellenére sem lett értékelhető termés:(.

Jelenleg kertünk legszebb dísze az a néhány krókusz, ami néhány éve csak ötletszerűen lett elültetve, de minden évben kellemes meglepetés a felbukkanása a lassan ébredező tulipánok és nárciszok előtt. Remélem ők sem késnek már sokáig.