Mindennapi kenyerünk

Bár ez nem egy gasztroblog, de mivel a kerti munkát még nem lehet igazán elkezdeni, ezért inkább bent aktivizálja magát az ember, sütünk-főzünk, és még a kenyérsütésre is jut idő. A későbbiekben pedig remélem, hogy a friss zöldségeinkből is lesz majd egy-egy recept ötletünk, de a blog profilja azért nem ez lesz.

A  kenyérsütés úgy egy éve kezdődött nálunk, mikor már nagyon kezdtük unni, hogy a bolti kenyerek 1 nap alatt ehetetlenné válnak, de kidobni mégis nehezemre esett, mert úgy nőttem fel, hogy kenyeret bizony nem dobunk ki, ha már nagyon száraz volt, akkor is félretettük, rendesen kiszárítottuk, és vittük a  nagyihoz, aki készített belőle prézlit.

Aztán barátaink tanácsára (akik már jó ideje csak saját kenyeret ettek) beruháztunk egy kenyérsütő gépbe.  Megkezdtük a receptvadászatot, és hamarosan sikerült kikísérletezni a kedvenc gépi kenyeret. Mert hiába a receptek, azért bizony minden gép más, és persze a lisztek sem egyformák, szóval ki kellett tapasztalni.

Az viszont engem kezdettől zavart, hogy én bizony szeretem a kenyér ropogós héját, és valahogy a klasszikus formáját is, a gépi kenyér meg ugyan kicsit ropogós, de héja, az nem az igazi, még ha a belseje puha, és napok múlva is élvezhető ízű is, a héja hamar megpuhul, és az egész kenyér olyan durván szögletes. Így elkezdtem tovább keresgélni, és az első Stahl Judit szakácskönyvben (Enni jó) rá is leltem két kenyérreceptre, melyek a honlapján is elérhetőek:

http://www.stahl.hu/hu/recept/egyeb/Rozsos-dios_kenyer

http://www.stahl.hu/hu/recept/egyeb/Rozmaringos-olajbogyos_kenyer) 

Mindkettő rögtön megtetszett, bár a fűszerezést mindkettőnél kicsit újragondoltam, az első próbálkozások rögtön sikerre vezettek,  nagyon finomak lettek.

Judit receptjei kézi robotgépes dagasztással dolgoznak, de sajnos az én kis gépem már 3 perc után égett szagokat áraszt, 5 után meg leáll, hiába kéne 10-ig bírnia, így a receptben előírt 6-7 perces munka nekem sosem jött össze. Pedig a dagasztás a kenyér lelke. Így aztán újra előtérbe került kenyérsütő, de immár csak a dagasztásra, amint a karok leállnak, már ki is veszem, és megy meleg helyre kelni, és onnantól követem az eredeti receptet tovább. Illetve annyiban azért kicsit igazítottam rajtuk, hogy mivel a rozmaringot kenyérben kevésbé szeretjük, így az oreganóra cserélődött, a diós-rozsos pedig inkább lenmagos lett, mivel férjem nem szereti a diót, és a köménymagot is száműztük belőle, mert azt egyikünk sem kedveli, de így is fenséges lett, és újabban 2-3 naponta kenyeret sütünk, így tényleg ez lett a mindennapi kenyerünk:

Szerintem érdemes kipróbálni, mert ha nem is kezdőknek, de sütésben kicsit már jártasabbaknak nagyon egyszerűen elkészíthető, és amikor sül,  fenséges illatok töltik be a házat. Ennél már csak akkor lesz finomabb kenyerünk, ha egyszer sikerül megépíteni nagy álmunkat, a kemencét, de erről majd később. Addig is jó kenyérsütést!