2012. április 1., vasárnap

Helyzetjelentés az ablakból és a fűszerkertből

Mivel az egész héten (!) át tartó szél, és egy újabb betegség bent tartott minket, ezért csak az ablakból és a fűszekertből vannak hírek. 

A szélből már amúgy nagyon elegem van. Valahogy úgy érzem, az utóbbi években egyre többet fúj és egyre erősebb, de persze nyilván mikor az ember 12 órát dolgozik egy irodában, kevésbé tűnik fel, mint amikor kimennék ültetni a gyerekkel.
A mai időjárás jelentés már azzal biztat, hogy hétfőre talán eláll a szél, és a hét közepére még esőt is jósolnak, hát reméljük igazuk lesz.

Az ablakban egyelőre nagyon szépen fejldőnek a kis paradicsom magoncok. Őszintén szólva tényleg nem fűztem hozzájuk sok reményt, de egyelőre nagyon biztatóak. Reggel a keleti ablakban vannak, aztán a déli ablakba kerülnek, és forgatom is őket szorgosan, hogy mindenhonnan kapják a fényt. Bár az utóbbi napok borult időjárása azért már kezd nyomasztó lenni, de még nem látszik rajtuk a hiány.



A bazsalikomok viszont kezdenek megrekedni a szokásos szinten. Ha magról ültetem őket, ez az a pont, ameddig mindig eljutunk, és innentől valahogy nem fejlődnek tovább, hiába ritkítom, öntözöm, csak úgy kb. minden 3. kísérletre. Még nem mondtam le róluk, de várom a jobb időt, amikor kintre is vethetek, ott jobban szokott sikerülni.

genovai

görög


 A karalábé viszont nagyon biztató, ez pár napos kép, azóta már még szebbek lettek, 1-2 nap és szétültetem őket külön pohárkákba.



A fűszerkertben biztatóan alakul a saláta és a retek (pedig ezeket a lányommal ültettem, és szórta, ahova csak bírta, de bejött:), rájuk fér lassan a ritkítás, de ilyen szélben nem vágok neki.

saláták

retkek
Végül a ruccolák, amik szintén szépen kikeltek, háttérben néhány bent felejtett tavalyi hagymával. Őszintén szólva ezeket csak azért hagytuk ott, mert nem tudjuk, mit kéne velük kezdeni...

a ruccola és a bent felejtett hagymák



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése