2013. március 26., kedd

Kerti patika


Ebben a március végi télben jól esik olyan műsorokat nézni a tévében, ahol már a tombol a tavasz és virágoktól roskadoznak a kertek. Így akadtam egyik este a Spektrum Home-on a Kerti patikára. Nagyon megtetszett, mert bár manapság egyre nagyobb divat a kozmetikumok terén is a csináld magad, én általában elveszek ott, hogy elolvasom a hozzávalók listáját, és a felét nem is értem. Azt nem mondom, hogy a műsor házigazdája, James Wong nem szokott olyasmiket kavargatni, amikről nem hallottam, de a tegnapi adásban pont egy olyan dezodort készített, amihez minden össze tudtam volna szedni a kertből és az erdőből. 

Ezen fellelkesülve elhatároztam, hogy ha majd a hóhelyzet is engedi, és újra eljutok valami boltba, akkor veszek pár gyógynövénymagot, és ezen a fronton is elkezdek kísérletezni, hátha valami jól érzi magát nálunk. Egy kis körömvirágot ültettem tavaly is, és a szárazság ellenére jól bírta, de csak rovarűzőként funkcionált, a növényt nem használtuk fel, pedig mennyi mindenre jó lett volna! Legjobban viszont az echinacea (kasvirág) tetszett meg, mert az is nagyon hatékony számos téren, de emellett gyönyörű szép virág, szóval díszítésnek sem utolsó.

2 megjegyzés:

  1. Nálunk a kövirózsa is bevált, mint gyógyító. Fülfájásra nagyon jó! Egy kicsit kell cseppenteni a fülbe és nem sokára érzed is a jótékony hatást.

    VálaszTörlés
  2. Köszi a tippet! Lekopogom, szerencsére régen fájt a fülem, de arra emlékszem, hogy a meleg só nem sokat ért:(

    VálaszTörlés